Rólunk írták

Egy kreatív fejlesztő cég számára a legfontosabb, hogy ügyfelei miképp vélekednek az általa végzett munkáról. A Ferling Webline is partnerei igényeit figyelembe véve adja tudása legjavát minden projektben. Bizonyságul álljon itt néhány vélemény rólunk.

Rólunk írták

"Kifinomult technikával vezetik a Megrendelőt az álmoktól a megvalósulásig!"
Wágner Péter, Wagner Pharma Kft.

"A Ferling Webline mindig pontosan olyan honlapot készített számunkra, mint amilyet megálmodtunk. Kevés weblap-fejlesztő cég képes ennyire gyorsan éppen azt nyújtani, amit elképzel az ügyfél."
Boros Tamás, Policy Solutions

"Ha egyszóval jellemezni akarnám a Ferling Webline csapatát, akkor azt írnám, egyszerűen, hogy PROFIZMUS mindig minden körülmények között. Gyorsak - nagyon! Precízek - mindig! Kreatívak - állandóan! Pontosak? - sose késnek, ez nagy kincs! Köszönöm nektek, hogy veletek dolgozhatom. "
Dr. Asztalos Attila, DrAsztalosGroup

"Ha a telefonhívásunktól számított 10 percen belül kérésünk szó nélkül megoldódik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó kezekben van a projektünk. Rugalmas és magasfokú problémamegoldó képességükkel bármikor számíthatok a segítségükre, és nem csak a megvalósítás, hanem a kreatív ötletelés szintjén is."
Nagy Andrea, Egészség Hídja Összefogás Egyesület

"A Ferling Webline nem sablonok szerint dolgozik. Odafigyelésből, rugalmasságból és ügyfélre szabott szolgáltatásokból is folyamatosan jelesre vizsgázik a fiatal és dinamikus csapat."
Bíró Nagy András, Policy Solutions

Szolgáltatások

Honlapkészítés, weboldal üzemeltetés

Honlapkészítés, weboldal tervezés, és weblap üzemeltetés a Ferling Webline komplex szolgáltatásainak kínálatában.

Online pr, online marketing

A Ferling Webline az online marketing minden eszközével élve teljes körű kiszolgálást nyújt a webkettő, a vírusmarketing vagy az online kampányok során.

Technikai szolgáltatások

A Ferling Webline a domain regisztráció és a web hosting során nyújtott teljes körű szolgáltatással biztosítja honlapjának folyamatos megjelenését az interneten.

Egyedi szoftverfejlesztés

A Ferling Webline az egyedi szoftverfejlesztés tekintetében a konkrét megrendelői igényekhez igazodó programok kidolgozása mellett döntött.

Keresőmarketing

A Ferling Webline munkatársai a keresőmarketing, kulcsszóelemzés, a keresőoptimalizálás és a látogatottság elemzés során azért dolgoznak, hogy honlapja egyszerre legyen a felhasználók és a Google számára is értékesebb.

Online produkciók

A Ferling Webline a hírlevél készítés teljes körű lebonyolításával, saját fejlesztésű hírlevél küldő rendszereivel és a banner készítés minden szegmensével áll ügyfelei rendelkezésére.

Médiafigyelés- és elemzés

A Ferling Webline online médiafigyelő rendszerrel, és a munkatársai által a sajtófigyelés során precízen összegyűjtött és rendszerezett anyagokat alávetik a sajtóelemzés procedúrájának is.