POSzToltunk
2011-04-21
Bár megoszlanak a vélemények a pécsi kultúrfővárosi évet követő lehetőségeket és eredményeket illetően, a Ferling Webline továbbra is aktívan részt vesz a kulturális élet alakításában és megújításában. A Pannon Filharmonikusok és a Kikötő Online után a Pécsi Országos Színházi Találkozó weboldalát álmodta újra.
A poszt.hu megújításának eredményével megrendelő, felhasználó és fejlesztő egyaránt elégedett lehet. A letisztult formák, az átlátható tartalom rendkívül megkönnyíti a programok közti eligazodást. A honlap elrendezésében és színvilágában is uralkodó eleme, a napi bontású naptár, mely mindezek mellett megőrizte a POSzT látogatói által már jól ismert és megszokott árnyalatokat és formákat is.
A versenyprogramok, az OFF-programok és a szakmai beszélgetések is könnyedén megtalálhatók és átláthatók az időskálán és a különböző menüpontokban. Valamennyi esemény rendezhető helyszín (térképes megjelenítéssel), időpont vagy programtípus szerint is. De még temérdek érdekes és hasznos informácáió között keresgélhetünk, a zsűri összetételétől az ajánlott éttermeken át a résztvevő társulatokig. Azok számára, akik a korábbi évek programjai között böngésznének, a teljes archív anyag elérhető a régi honlap dizájnjával.
A külföldi közönség számára az oldal teljes tartalma angol nyelven is hozzáférhető. Az érdeklődők rendszeresen értesülhetnek a POSzT legfontosabb híreiről, információiról, eseményeiről, ha feliratkoznak e-mail címükkel a poszt.hu hírlevelére. Aki pedig az előadások emlékezetes pillanatiara kíváncsi, albumokba rendezett galériában válogathat az érdekesebbnél érdekesebb fényképek között.
Bár a legfrissebb hírek nem a POSzT szélesedő lehetőségeiről szólnak, a megújult weboldal mégis ígéretes előjele annak, hogy a színházi találkozó idén sem okoz csalódást közönségének.
Szolgáltatások
Honlapkészítés, weboldal üzemeltetés
Honlapkészítés, weboldal tervezés, és weblap üzemeltetés a Ferling Webline komplex szolgáltatásainak kínálatában.
Online pr, online marketing
A Ferling Webline az online marketing minden eszközével élve teljes körű kiszolgálást nyújt a webkettő, a vírusmarketing vagy az online kampányok során.
Technikai szolgáltatások
A Ferling Webline a domain regisztráció és a web hosting során nyújtott teljes körű szolgáltatással biztosítja honlapjának folyamatos megjelenését az interneten.
Egyedi szoftverfejlesztés
A Ferling Webline az egyedi szoftverfejlesztés tekintetében a konkrét megrendelői igényekhez igazodó programok kidolgozása mellett döntött.
Keresőmarketing
A Ferling Webline munkatársai a keresőmarketing, kulcsszóelemzés, a keresőoptimalizálás és a látogatottság elemzés során azért dolgoznak, hogy honlapja egyszerre legyen a felhasználók és a Google számára is értékesebb.
Online produkciók
A Ferling Webline a hírlevél készítés teljes körű lebonyolításával, saját fejlesztésű hírlevél küldő rendszereivel és a banner készítés minden szegmensével áll ügyfelei rendelkezésére.
Médiafigyelés- és elemzés
A Ferling Webline online médiafigyelő rendszerrel, és a munkatársai által a sajtófigyelés során precízen összegyűjtött és rendszerezett anyagokat alávetik a sajtóelemzés procedúrájának is.
Aktualitások:
A közösségi portáloknak nem kell tartalomszűrőket alkalmazniuk
Az Európai Bíróság kimondta, hogy a közösségi hálózatok nem kényszeríthetők a tartalomszűrők beszerzésére és használatára azért, hogy így derítsék fel a szerzői jogsértéseket. tovább»
Megújul a Firefox
Frissítette a Firefox asztali verziójának fejlesztési ütemtervét a Mozilla Alapítvány, amely 2012-ben a böngészővel kapcsolatban számos újítást tervez. A cél, hogy a program még gyorsabb legyen és zökkenőmentesen fusson a Windows 8 operációs rendszeren is. tovább»
A Google teszi a legtöbbet a környezetvédelemért
A Greenpeace megpróbálja folyamatosan nyomás alá helyezni az IT-cégeket. Ezúttal az aktivisták azt vizsgálták, hogy vajon az IT-piac szereplői megtesznek-e mindent a környezet védeleméért. tovább»
A Google adathalmozását támadja a Microsoft
Agresszív kampánnyal támadja a keresőcéget a Microsoft: több amerikai újságban helyeztek el egész oldalas hirdetéseket, amelyekkel a felhasználókat igyekeznek meggyőzni saját szolgáltatásuk előnyeiről. tovább»