Online könyvtár Magyarbólyban
2011-03-18
A Magyarbólyi Könyvtárral együttműködve egy pályázat keretében lehetőségünk adódott a könyvtár honlapján túl egy szabványos könyvtári program fejlesztésére is.
Az elektronikus könyvtár felhasználói számára lehetővé tettük, hogy az interneten keresztül intézzék könyvtári ügyeiket. A honlapon keresztül lehetőséget biztosítunk a beiratkozásra, kölcsönzésre, a kölcsönzött könyvek kivételének meghosszabbítására, az esetlegesen másoknak kiadott könyvek előjegyzésére. Az oldalon az érdeklődők megnézhetik, böngészhetik a könyvtár teljes kölcsönözhető állományát, ellenőrizhetik az egyes könyvek kölcsönözhetőségét.
Cégünk a fejlesztésen túl vállalta, hogy az online könyvtár működését bemutatja a közönség számára. Egy előadássorozat keretében az iskolások, szüleik, a helyi és környékbeli lakosok megismerkedtek a rendszer felépítésével. Az előadások eredményeként a számítógéphez és az internethez kevésbé értők is könnyedén tudták használni az oldalt.
A kezdeményezés rendkívül sikeres, mivel a település minden harmadik lakosa beiratkozott az online könyvtárba, ahol immár 2500 könyv közül válogathatnak. További sikerként könyvelhető el, hogy az oldalba épített hírlevél küldő funkciónak köszönhetően a lakosság mindig frissen értesül a környékbeli hírekről, eseményekről.
Szolgáltatások
Honlapkészítés, weboldal üzemeltetés
Honlapkészítés, weboldal tervezés, és weblap üzemeltetés a Ferling Webline komplex szolgáltatásainak kínálatában.
Online pr, online marketing
A Ferling Webline az online marketing minden eszközével élve teljes körű kiszolgálást nyújt a webkettő, a vírusmarketing vagy az online kampányok során.
Technikai szolgáltatások
A Ferling Webline a domain regisztráció és a web hosting során nyújtott teljes körű szolgáltatással biztosítja honlapjának folyamatos megjelenését az interneten.
Egyedi szoftverfejlesztés
A Ferling Webline az egyedi szoftverfejlesztés tekintetében a konkrét megrendelői igényekhez igazodó programok kidolgozása mellett döntött.
Keresőmarketing
A Ferling Webline munkatársai a keresőmarketing, kulcsszóelemzés, a keresőoptimalizálás és a látogatottság elemzés során azért dolgoznak, hogy honlapja egyszerre legyen a felhasználók és a Google számára is értékesebb.
Online produkciók
A Ferling Webline a hírlevél készítés teljes körű lebonyolításával, saját fejlesztésű hírlevél küldő rendszereivel és a banner készítés minden szegmensével áll ügyfelei rendelkezésére.
Médiafigyelés- és elemzés
A Ferling Webline online médiafigyelő rendszerrel, és a munkatársai által a sajtófigyelés során precízen összegyűjtött és rendszerezett anyagokat alávetik a sajtóelemzés procedúrájának is.
Aktualitások:
A közösségi portáloknak nem kell tartalomszűrőket alkalmazniuk
Az Európai Bíróság kimondta, hogy a közösségi hálózatok nem kényszeríthetők a tartalomszűrők beszerzésére és használatára azért, hogy így derítsék fel a szerzői jogsértéseket. tovább»
Megújul a Firefox
Frissítette a Firefox asztali verziójának fejlesztési ütemtervét a Mozilla Alapítvány, amely 2012-ben a böngészővel kapcsolatban számos újítást tervez. A cél, hogy a program még gyorsabb legyen és zökkenőmentesen fusson a Windows 8 operációs rendszeren is. tovább»
A Google teszi a legtöbbet a környezetvédelemért
A Greenpeace megpróbálja folyamatosan nyomás alá helyezni az IT-cégeket. Ezúttal az aktivisták azt vizsgálták, hogy vajon az IT-piac szereplői megtesznek-e mindent a környezet védeleméért. tovább»
A Google adathalmozását támadja a Microsoft
Agresszív kampánnyal támadja a keresőcéget a Microsoft: több amerikai újságban helyeztek el egész oldalas hirdetéseket, amelyekkel a felhasználókat igyekeznek meggyőzni saját szolgáltatásuk előnyeiről. tovább»