Módosul a Google keresője
A cég jelentős mértékben módosítja keresőjét: a Google Plus szolgáltatást erősebben integrálják a keresési eredményekbe és egy a jelenleginél személyre szabottabb szolgáltatás jön létre.
A módosítás alapvetően három részből tevődik össze. Az első rész (Personal Results) a személyes keresési eredményeket érinti, amelyek lehetővé teszik az egyes felhasználóknak szánt információk megtalálását. Ilyen információk lehetnek a Google Plus bejegyzések és a fotók, amiket mondjuk az egyik ismerősünk osztott meg magáról. A második rész (Profiles in Search) képezik a profilokat és azok könnyebb megtalálását. Így sokkal egyszerűbben meg lehet majd találni azokat a személyeket, akikkel esetleg kapcsolatban vagyunk, vagy akikkel kapcsolatba akarunk kerülni.
Míg a harmadik rész (People and Pages) az egyes személyek és a Google Plus oldalak eddiginél könnyebb felkutatását segíti elő. A személyes eredményeknek köszönhetően megtudhatjuk, hogy például ki nyaralt egy általunk kiválasztott helyen. Kapcsolatba léphetünk az illetővel és megtudhatjuk, hogy valóban érdemes-e ellátogatnunk az adott régióba vagy üdülőhelyre, vagy sem.
A keresőben a jövőben be lehet majd állítani, hogy látni akarjuk-e a személyes keresési eredményeket vagy sem. Így akár egy profilt is könnyebben felkutathatunk majd. Fontos ugyanakkor, hogy adatvédelmi okokból minden személyre szabott keresés kizárólag titkosított kapcsolaton keresztül valósul majd meg. Mindez nem újdonság, hiszen a google.com-on a bejelentkezett látogatók csak így kapják meg az eredményeket és a Google Plus szolgáltatás is a kezdetektől a HTTPS-t használja.
"Egy olyan keresővé alakítjuk át a Google-t, amely nem csak a tartalmakat, hanem az embereket és a kapcsolatokat is megérti. Amennyiben ma valaki például Ben Smith nevére keres rá, akkor szinte kizárt, hogy az őt érdeklő Ben Smith adatai kerülnek az eredmények közé" - írta blogbejegyzésében Amit Singhal, a vállalat menedzsere. Az új funkciók egyelőre csak a Google angol nyelvű változatában lesznek elérhetők, később azonban folyamatosan elérhetővé teszik más nyelveken is.
A Google kiértékeli a Google Plus rendszerében lévő kapcsolatokat, de más tartalmak, például a Facebookon megosztott képek és információk nem állnak majd rendelkezésre. Ennek oka, hogy a cégnek nincs hozzáférése e tartalmakhoz és ezért inkább azokra a területekre összpontosít, amelyek segítségével egy "optimális keresési élményt" biztosíthat a felhasználók számára.
Hírek
Google: A Facebook és az Apple veszélyezteti az internet szabadságát
Sergey Brin, a Google társalapítója a Guardian brit napilapnak fejtette ki a gondolatait. Az üzletember úgy érzi veszélyben van a világháló szabadsága és ennek oka részben a webes adatokért folyó harc. tovább»
Sokan használják szórakozásra az internetet
Az Ipsos közvéleménykutató cég nemzetközi felmérése szerint a világ internetezőinek hattizede látogat olyan oldalakat, ahol a hobbijáról, személyes érdeklődését kielégítő témákról talál információkat. A világhálón böngésző magyarok még ennél is nagyobb része, kétharmada keres fel kedvteléseivel kapcsolatos portálokat - csak ...tovább»
A férfiak és a nők másképp használják a Facebookot
Svéd kutatók megállapították, hogy a közösségi portálon teljesen másként viselkednek a férfiak és nők. A férfiak gyakran hencegve és provokatív módon lépnek fel, míg a nők érzelmi síkon közelítik meg a kérdéseket. tovább»
Már a fejlesztéskor figyelni kell az adatvédelemre
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság azt szeretné elérni, hogy a cégek termékeik kifejlesztésének minden fázisában vegyék figyelembe az adatvédelmi szempontokat és vezessenek be önszabályozást. tovább»
Szolgáltatások
Honlapkészítés, üzemeltetés
Honlapkészítés, weboldal tervezés, és weblap üzemeltetés a Ferling Webline komplex szolgáltatásainak kínálatában.
Online pr, online marketing
A Ferling Webline az online marketing eszközeivel élve teljes körű kiszolgálást nyújt a webkettő, a vírusmarketing vagy az online kampányok során.
Technikai szolgáltatások
A Ferling Webline a domain regisztráció és a web hosting során nyújtott teljes körű szolgáltatással biztosítja honlapjának folyamatos megjelenését az interneten.
Egyedi szoftverfejlesztés
A Ferling Webline az egyedi szoftverfejlesztés tekintetében a konkrét megrendelői igényekhez igazodó programok kidolgozása mellett döntött.
Keresőmarketing
A Ferling Webline munkatársai a keresőmarketing, kulcsszóelemzés, a keresőoptimalizálás és a látogatottság elemzés során azért dolgoznak, hogy honlapja egyszerre legyen a felhasználók és a Google számára is értékesebb.
Weboldal elemzés
Honlapelemzés szakemberektől, aktuális piaci trendek figyelembevételével. A weboldal elemzés segítségével honlapját optimalizálhatja célcsoportja számára.
Médiafigyelés- és elemzés
A Ferling Webline online médiafigyelő rendszerrel, és a munkatársai által a sajtófigyelés során precízen összegyűjtött és rendszerezett anyagokat alávetik a sajtóelemzés procedúrájának is.